A dolce vita nem egyszerűen örömöt hajszoló léha életstílust jelent, hanem olyan életfelfogást, amelyet elsajátítva jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben. A napfényes Itáliában könnyen ránk ragad az örömök élvezete, de az már-már művészet, hogy ezt az életérzést átmentsük a szürke hétköznapokba.
Fejős Éva írása
Amikor átlépjük a határt Tarvisiónál, vagy éppenséggel landol a fapadosunk Velencében, Rómában, Milánóban, Nápolyban vagy bármelyik másik olasz nagyvárosban, rögtön érezzük a változást. Nekem már Tarvisióban feltűnik például a nők magabiztossága, és az a profizmus, ahogyan az előnyeiket hangsúlyozzák. Nem csupán megjelenésben, bár az sem utolsó: a mindig „szalonképes” frizura (és nem, nem jár ott sem mindenki hetente fodrászhoz), egy kis rúzs, finom smink, bátrabban variálják a ruhadarabokat, ügyesen bánnak a színekkel, és elmaradhatatlan a mosoly.
Venzone: Reggeli rituálé
Amikor valakihez odafordulok, biztos, hogy mosoly ül az arcára, holott éppen a „hűvösebb” észak felé tartok Magyarországról, Ausztrián keresztül, Tarvisionál belépve Itáliába. Többnyire Venzone történelmi, városfallal határolt központjában isszuk meg a párommal az első cappuccinónkat, ahová munkába menet a helyiek is beugranak. Ott aztán röpködnek a ciaók, pergő nyelven elmesélik az emberek, mi történt azóta, hogy (előző reggel) találkoztak, sokan kihúzzák a széküket a napernyő alól, és az arcukat süttetve kortyolják a kávét. Az a tíz-tizenöt perc, amit a kávézóban töltenek, egy kávéval, croissant-nal és az ismerősöknek nevetve odaszólva, feltölti őket egész napra. Az egyik negyvenes férfi, aki a feleségével (vagy a barátnőjével) érkezik, oda is szól nekünk: „reggeli rituálé”, majd átpörgeti az aznapi napilapot, miközben kommentálja a híreket a szomszéd asztalnál ülő öregurakkal. Venzone központjában mintha minden lelassulna, érdemes a városházával szemközti kávézók valamelyikében elfogyasztani egy finom reggelit, gyönyörködni a városháza külső lépcsőjében (amely nyaranta esküvők helyszíne is), azután megnézni a Szent András Katedrálist, amely még az 1300-as években épült. Titkos tipp: a városháza előtti téren van egy „levendulás” üzlet, levendulákkal feldíszített lila kerékpár áll előtte, és mindenféle csecsebecséket vásárolhatunk. Ha júliusban megyünk, akkor a városi fesztivál hangulatát is megérezhetjük, amikor felöltöztetett, vicces bábuk díszítik a település szinte összes utcáját.
Udine: A változás jót hoz
Udine felé folytatjuk az utat, ahová többnyire még szieszta előtt érkezünk. Az üzletek nyitva, nincs tömeg sehol, de felfigyeltem rá, hogy a vásárolók egy-egy szép, minőségi darabbal távoznak, nem tömött szatyrokkal. Azt nézik, hogy a kiválasztott darab variálható legyen, több darabhoz passzoljon. Mivel a tartósság és a divatállóság is fontos, általában inkább spórolnak egy-egy minőségi darabra. Wilmát, akivel évekkel ezelőtt találkoztam először, amikor a férjével egy hotelt üzemeltettek, még sosem láttam smink nélkül. Már akkor ismertem, amikor éppen nagy váltás előtt álltak a férjével: a hotelt, amit vezettek, új tulajdonos vette át, és a szezon előtt ott tartottak, hogy egyiküknek sem volt munkája. Wilma a nyakába vette a települést, hogy állást keressen, és nem volt snassz számára, hogy ő lett a kezdő eladó az üzletben negyven-valahány évesen, és új szakmát kellett tanulnia. Mint mondja, mindig észre kell venni egy nyitott ajtót, amikor egy másik bezárul. Rájöttem, hogy a lelkemben én is “olasz” vagyok, mert amikor döngve bezárul előttem egy ajtó, általában én is meglátom a másikat, ami lassan kinyílik… és azt hiszem, ezzel így vagyunk mindannyian, akik reménykedünk és hiszünk valamiben. Mindenesetre ehhez önbizalom is kell, amelynek az olaszok nincsenek híján.”
Velence: A rúzs sosem kenődik el
Velencében látom az alacsony, középkorú, charme-juk tudatában lévő férfiaknál, hogy milyen fontos a mosoly és az önbizalom. Úgy adnak el egy fürdőköpenyt is a legkisebb boltban, hogy a vevő kiváltságosnak érzi magát, amiért ott vásárolhat. Ahogy az olasz nők viselik a magas sarkút, ahogy természetes nekik, hogy a rúzs sosem kenődik el az ajkukon (mert kijavítják), ahogy mernek állásra jelentkezni, abból sokat tanulhatunk. Velencében a csecsebecsék, ékszerek nagyon népszerűek, a muránói üvegből készült színes medálok, gyűrűk feldobnak egy egyszerű fekete ruhát is. Legjobb persze ezeket Muránóban megvenni (csak egy rövid hajóútra van Velencétől), de ha nincs rá időnk, akkor a csatorna mellett a főpályaudvar felé haladva sok-sok butik árulja elérhető áron ezeket a csecsebecséket, amelyek ajándéknak is kiválóak. És ne felejtsünk el benézni a pici ruhaneműárus butikokba sem, amikor a Szent Márk tér felől a pályaudvar irányába sétálunk, némelyikben nagyon szép olasz darabokat találunk olcsón. Ha Olaszországban járok, mindig megfogadom, hogy soha többé nem elégszem meg egy kis arcpirosítóval, hanem sminkelni fogom magam, és nem fogok strandpapucsban, futástól izzadt hajjal leszaladni a zöldségeshez. Ja igen: és ha olasz nő lennék, valószínűleg nem szoronganék, ha éppen túl feszes rajtam egy felső, és nem azon meditálnék, hogy most már aztán tényleg be kell iktatnom egy diétát.
Positano: Lépcsőzés és vénuszkagylós spagetti
Merthogy a dolce vitához a kulináris élvezetek is hozzátartoznak. Amaliáék tengerparti éttermében (hirtelen nagyot ugrottam térben, már az Amalfi-vidéken járok), Positanóban, Arienzo beachen ismeretlen fogalom a diéta. Ez a kis öböl a városközponttól jó félórányi gyalogútra, Amalfi felé található, tulajdonképpen olyan titkos strand, amit csak a környező helyen nyaralók ismernek, már maga a lejárat is eléggé eldugott, csónakról, a tenger felől jobban felfedezhető. Viszont érdemes a fő strand fő kikötőjében várni az óránként járó csónakot, amely ingyen elvisz Arienzo-beachre. Családi strandbár ez, májustól októberig üzemel, napágyakkal, proseccóval, a kishajóval, ami Positano fő strandja és Arienzo beach között jár, és a jóképű Adriano vezeti, akiért még az idősödő amerikai vendégek is évről-évre visszajárnak, vele fotózkodnak, és persze sok-sok eurót otthagynak a bárban. A családi vállalkozás konyhája… hát igen, a mosdó mellett működik, és mégis: a rakott padlizsán, a friss kagyló, a vénuszkagylós spagettijük, mondhatom, világhírű. Amalia és a munkatársai nem is fogyóznak, persze a rengeteg, közel háromszáz lépcső, amit naponta akár többször is meg kell mászniuk – a partról ez vezet fel a kocsiútra – remek fogyókúra. De hát északon is láthatjuk, hogy megtartják az egészséges egyensúlyt, és sosem megvonással, hanem inkább több mozgással érik el, hogy ne hízzanak. – Mivel ez egy korábbi cikkem, ma azzal egészítem ki, hogy Arienzo beach egy felkapott, drága öböl lett, előre kell foglalni, kb 300 euró két főre a belépő(!), amiben benne van a hajóút, egy üveg pezsgő, két napágy napernyővel és ebéd, de akkor is inkább az amerikai influenszerek kedvelt terepe lett, annak megfelelő áron.
Positanóban természetesen a belváros is hihetetlenül izgalmas. Gyönyörű, színes épületek között kanyarog a gyalogút, és a központi helyen, a tenger fölött magasodó templom udvarán nyaranta koncerteket hallgathatunk. De persze érdemes kirándulásra is tartogatni időt: eljutni a csodás, hangulatos Amalfiba, ahonnan garantáltan nem fogunk szuvenír (óriási citromok, égetett cserépedények stb.) nélkül visszatérni, vagy éppen Capri szigetére is elhajózhatunk.
Munka és hobbi
Az olaszok megteremtik az egyensúlyt az életükben. Például Stefano, aki Lido di Jesolóban vezeti a családi éttermét (vendégként ismertem meg, és évek óta, a nyaralás idején nála vacsorázunk), a szezonban, májustól szeptember végéig hajnalban árut szerez be, majd reggeltől délig, és aztán délutántól zárásig ott sürög-forog az éttermében, ő a leggyorsabb rendelésfelvevő, a legtöbb tányérral egyensúlyozó felszolgáló. De amikor eljön az ősz, kienged, és a hobbijának él. Ősztől tavaszig csak csinosítgatja az éttermet, bringázik, az Alpokban túrázik. Évente egyszer elutazik a családdal külföldre egy hétre. Azt mondja, megtalálta az egyensúlyt. Részint a munka és a pihenés, részint pedig a család és a munka között.
Romantika szieszta idején
Mennyi irodalmi mű szól az olasz szerelmesekről! Nekem az tűnt fel, hogy a szieszta ideje (amiről egyébként sok olaszt megkérdeztem már, és az általános vélemény az volt, hogy szükség van rá, lehet egy kicsit lazítani, leugrani a barátokkal, barátnőkkel a strandra, randizni egyet, beülni valahová egy szendvicsre régen látott ismerősökkel, felugrani a szülőkhöz stb.) a randi ideje is. A párok összefutnak egy ebédre, vagy éppen felugranak valamelyikük robogójára, és irány a tengerpart. Egy-két óra strandolás, andalgás, fagyizás, aztán mindketten mennek vissza a munkába. Este majd újra találkoznak, de van idejük napközben a beszélgetésre, ez kifejezetten irigylésre méltó, nem igaz? Nem beszélve arról, hogy a nagyjából három órányi munkaszünetet nem időrablónak tartják, hanem a feltöltődés idejének. Mint ahogyan a reggeli kávézást, és a sokszor társaságban elköltött, elnyúló vacsoraidőt is, több fogással, sztorizással, nagy nevetésekkel. Azt hiszem, a dolce vita titka az egyensúly. Megtalálom az egyensúlyt az életemben, belépek a kinyíló ajtókon, büszke vagyok arra, amit elértem, hiszek magamban, és hiszek abban, hogy vannak olyan álmok, amelyek valóra válthatók. Beérem a kisebb álmok valóra váltásával is, de nem mondok le a nagyokról – és miközben feléjük tartok, minden pillanatban mindent megteszek azért, hogy jól érezzem magam.
Városok, ahol a dolce vitát tanulhatjuk
A romantika felélesztésére: Verona
Veronában Julia háza nem egyszerűen turisztikai célpont, hanem ott járva, amikor a párunkkal a nevünket zsírkrétával felírjuk a falra, egy szívbe, vagy a legnagyobb közös álmunkat kis „vágycédulára” körmölve bepréseljük egy résbe. Este pedig az Arénában egy előadást végignézve a forróságtól sugárzó köveken ülve – felejthetetlen emlék lesz. Az Arénába bejuthatunk nappal is, amikor nincs előadás. A Piazza delle Erbe piaccal is várja a helyieket, érdemes ellátogatnunk a térre, már csak azért is, hogy középen állva gyönyörködjünk az épületekben, vagy a több mint nyolcvan méter magas Lamberti toronyban, amelyben óránként harangoznak. Csendesebb, meghittebb tér a Signoria, amelyet tizenötödik században épült paloták szegélyeznek. De bárhová is menjünk, a Mazzini korzót biztosan nem hagyjuk ki, ez a legnyüzsibb utca, még éjszaka is van élet, ha máshol nem, hát a sarki fagyisnál biztosan.
Kreativitás: Firenze, Róma
Az édes élethez, az örömökhöz és a magabiztossághoz hozzátartozik, hogy műalkotásokat csodálva fejleszthetjük a saját kreativitásunkat. Bár Firenzét csak kiemeltem, hiszen például az Uffizi Galériában megismerkedhetünk a város kulturális örökségével. Vagy Rómában a Vatikáni Múzeum hasonlóan felejthetetlen élményt tartogat. Minél több műalkotást, épületet csodálunk meg, annál kreatívabbá válunk a saját területünkön, annál több kedvet érzünk majd új hobbik felfedezéséhez, saját, talán még rejtett tehetségünk kibontakoztatásához. Ha több napunk van Rómában, és az Angyalvártól kezdve mindent végigjártunk, akkor üljünk fel egy vonatra, és (bármilyen évszakban indulunk is) ruccanjunk le Ostia tengerpartjára! Ez egy elegáns, hangulatos part, közel a fővároshoz, és már tavasszal is klassz színt szerezhetünk egy félnapos pihenő során.
Önbizalomszerzés: Róma, Milánó
Magabiztosság, akár a kevés ruhadarabok egyéni variálása, tartás és mosoly… Már akár a kirakatokat nézve is kapunk valamit abból, amit „olasz stílusnak” neveznek. Nézzük csak meg, a próbababákat milyen fantáziadúsan öltöztetik fel! Néha elég egy egyszerű ruhához egy jópofán megkötött kendő, és máris új szettünk lesz. Azt is nézzük meg, hogy az olasz nők hogyan viselik ezeket a holmikat, tanuljunk tőlük – ne csak a megjelenést, hanem a mosolyt is!
Tartás, nyugalom: Capri
Igazi nyaralóhely, egy csodálatos és sajnos elég drága sziget, ahol a helyi nők tűsarkúban tipegnek a macskakövön, még akkor is egyenes tartással, ha éppen élelmiszert cipelnek, ahol a főszezon nyüzsgésében mégis nyugalmat találunk a sziklaszirteken megbújó kávézókban, vagy éppen a sziget felett a libegőn a tengert és a kilátást csodálva. Axel Munthe svéd orvos villája, a San Michele kihagyhatatlan látnivaló Anacaprin, előtte érdemes elolvasni Munthe művét, a San Michele regényét, hogy nagyobb átéléssel járhassuk végig az épületet, és időzzünk annak lenyűgöző panorámát kínáló kertjében.
Kulináris örömök, kreativitás a konyhában: Toszkána, Nápoly
Olaszországban remek a konyha, ezt mindannyian tudjuk, de ha egy pohár fantasztikus vörösborral zárnánk a több fogásos étkezést, a nyugodt tájat csodálva, akkor Toszkána kihagyhatatlan. Személyes kedvencem Nápoly – ugyan mondják, és van is benne igazság, hogy szemetes, hogy büdös, de a hangulata remek. A spanyol negyed a szűk és meredek utcáival rengeteg izgalmat tartogat, érdemes megnézni az Umberto Gallériát, ezt a gyönyörű épületet, és hát a Tojásvár kihagyhatatlan. Utóbbit nézzük meg, aztán a környező hatalmas köveket napozhatunk egy jót, sőt néhány euróért csónakot bérelve az öbölben evezhetünk, és a várat a tövéből is megcsodálhatjuk. De ha van a városra néhány napunk, és felmegyünk a Posillipo hegyre, gyönyörű panorámaképeket készíthetünk a városról.
Toszkánával szemben Nápolyban vékonyabb pénztárcával is csudajókat ehetünk, itt az igazi, omlós a buffala mozzarella, édes a paradicsom, és még egy állóbüfében is elfogyaszthatjuk életünk legjobb ebédjét/vacsoráját, ráadásul a receptjét helyben megszerezhetjük. Nápolyban ötletet kapunk, hogyan tudunk fantáziadús ételeket előállítani olcsón, és a kis piacokon és szűk, egyedi butikokban pedig kreatívan felöltözni néhány ezer forintból.
Kirándulás és romantika: Procida
Nápolyból mindenki elsősorban Capri szigetére, vagy az Amalfi-partvidékre kirándul, holott Procida legalább ennyire látványos és izgalmas. A színes házakat már a tenger felől láthatjuk (alig több, mint fél óra az út gyorshajóval a nápolyi kikötőből), és akkor lepődünk meg igazán, ha bejárjuk a szigetet. Ugyanis az egyik oldala nyüzsög, tele van turistákkal, a másik pedig szinte kihalt, főleg nyáron, amikor a hőségben a helyiek csak akkor dugják ki az orrukat a házakból, ha muszáj. Pici, családi haléttermeket fedezhetünk fel, csónakot bérelve hajókázásra indulhatunk, sőt a szigetet bejárhatjuk egy speciális térképpel is a kezünkben, amely azt jelöli, hogy melyik híres vagy kevésbé híres filmet forgatták a sziget egy-egy helyszínén.
