– És milyen pasi ez az Ádám? Tényleg ezt kérdezed? – röhögcsél a telefonban, aztán gyorsan lehalkítja magát. – Semmilyen pasival semmit sem kezdek, értsd meg! Még ha Ádámnak hívják, akkor sem.
A gyerekszoba felé néz. Még hogy Rita rá akarja beszélni őt valakire! Hát nem volt elég a válás? Dehogy akar ő már bárkit.
– Igen, igen. Ne fiatalíts, már harminchét… de az nem is kevés, és az, ahogy Imre rám csapta az ajtót, és tessék, eltelt fél év, és már egy elvált kolléganőjével utazott Tenerifére… Úgyhogy nekem ne beszélj! A kedvenc nyaralóhelyünkre ment, mert arra sem volt képes, hogy egy másikat válasszon!
– …
– Ahogy mondod. Sosem volt fantáziája. Illetve, egy időben volt. De tényleg. Amikor a falmászást kitalálta.
–
– Igen, a falra másztam tőle végül.
–
– Nem, nem sírok. Illetve… csak azért akadtam ki, mert jön a mikulás, és a gyerekeim apja Tenerifén csajozik, mint akinek sosem volt gyereke! Ez az éjszaka arról szól, hogy a télapó szépen ideoson, lehetőleg havas legyen a táj, és szépen berakosgatja a kiscsizmákba az ajándékot.
– …
– Azt az ajándékot, amit én veszek, igen, jól látod. De mindegy! Mert ma éjjel ez nem történik meg! A gyerekek várják a mikulást, és egy nagy nulla érkezik! Eddig mindig valamelyik barátja volt a mikulás, meg egyszer… emlékszel… ő…
– …
– Nem bőgök! Hagyd már abba, felejtsd el ezt a szöveget, az ég szerelmére!
– …
– Emlékszel, Imre volt beöltözve nálatok is. Még Dórid is mondta, milyen ismerős volt ez a télapó…
– …
– Azért suttogok, mert ébren vannak a gyerekek, hát mit csinálnának este nyolckor? Biztos, hogy nem alszanak. Én pedig sajnálom magam.
– …
– Te most tényleg egy olyan pasiról kérdezel, aki a volt osztálytársam? Hát ide figyelj, amikor hétévesen szerelmes voltam Ádámba, épp nem volt meg egyik első egyes foga sem. Aztán mire mindkettő kinőtt felül, addigra másik suliba ment. Sportsuliba.
– …
– És azóta nem találkoztunk, komolyan. Most sem az osztálytalálkozóra jött el, minek jöjjön el valaki egy olyan osztály találkozójára, ahová csak két évig járt…?
– …
– Igen, véletlenül futottunk össze. Az egyik volt osztálytársam barátja, és miatta ugrott oda… de miért érdekes ez?
– …
– Tényleg jóképű, elismerem. De mit számít ez?
– …
– Igen. Elvált. És?
– …
– Oké, hétévesen szerelmes voltam belé, de azóta eltelt majdnem harminc év! És nekem lett két gyerekem. Meg neki is, bocs!
– …
– Nem tudom elképzelni!! Harminchét éves vagyok, és totál lehetetlen, hogy valaha is rám találjon már a boldogság! Érted, semmi szükségem párkapcsolatra, van két tündéri gyerekem, és amúgy is az összes pasi megéri a pénzét!
– …
– Nem kiabálok.
– …
– Nem gondolok szerelemre, hát hidd már el, a leges-legutolsó gondolatom is más, és nem a szerelem! Témát váltunk?
– …
– Hogy mi ez? Engem is meglep. Csöngettek.
– …
– Fogalmam sincs. Hozzánk ilyenkor már senki sem jön. De kinézek azért. Tedd le, mindjárt visszahívlak!
Egy órával később.
– Bocsi, megint én vagyok!
– …
– Ugyan, miért aggódtál?
– …
– Nem röhögcsélek. Neked ez a mániád. Az előbb azzal gyötörtél, hogy miért sírok, most meg az a problémád, hogy miért röhögcsélek.
– …
– Más? A hangom?
– …
– Na ezt nem fogod kitalálni. Tényleg nem.
– …
– Mondom, hogy nem fogod kitalálni. Ne is próbálkozz! Elárulom, ha ennyire érdekel: maga a Télapó csöngetett be.
– …
– Dehogy a férjem! Vagyis dehogy a volt férjem! Mondtam, hogy Imre Tenerifén van.
– …
– Eszem ágában sincs egy beöltözött télapót bérelni. De mégis megjelent. Beöltözve. A gyerekek imádták.
– …
– Nem Imre küldte! És nem is a nője, ne gondolj már hülyeségeket!
– …
– Tudod, ki volt?
– …
– Nem csigázlak. Ádám volt.
– …
– Az az Ádám, pontosan. A volt osztálytársam. Eljött, mikulásruhában. A gyerekeitől jött. Állítólag a nagyfia felismerte. Ez az utolsó mikulásjelmezes december hatodikája, és még ide eljött utoljára.
– …
– Imádták. Nálunk nincs senki, aki felismerte volna. Alig akarták elengedni.
– …
– Tényleg. És igen, jól állt rajta. Ez a piros cucc is.
– …
– Milyen randit?
– …
– Jó, hát nem randit. De azt mondta, a Mikulás kéréseit nem szokás visszautasítani.
– …
– Oké, nem vicces, de nem is poénkodni akart.
– …
– Hanem? Azt nem tudom, de megkérdezte, mikor érek rá.
– …
– Azt, hogy pénteken Imre elviszi a gyerekeket, szóval…
– …
– Nem vigyorgok! Vagyis vigyorgok, a fene tudja.
– …
– Randi? Neked ez a mániád. Ez csak egy találka!
– …
– Igen, jól hallottad. Találka a mikulással. És ki tudja, lehet, hogy jól végződik majd. De ha nem, megígérem, hogy gyorsan kiszállok belőle! Ne aggódj miattam!
– …
– Nem, inkább azt a fekete ruhádat add kölcsön!
– …
– Amiben olyan formás a melled.
– …
– Nem számít, hát persze, hogy nem számít, de nincs egy normális cuccom!
– …
– Neki? Hát persze. Várj egy kicsit… Na, igazából csak…elszoktam ettől. De olyan cuki volt…!
– …
– Dehogy estem bele!
– …
– Persze, vigyázok. Nem esem olyan könnyen szerelembe, de tudod, ez mégis más… ahogy jellemezte a gyerekeket, megjegyezte, amit meséltem róluk, meg… ahogy nézett…
– …
– Nem rohanok bele semmibe. De még csak harminchét éves leszek, és simán van esélyem, hogy rátaláljak a boldogságra!
