Ne add fel!
Fejős Éva tippjei
A legnagyobb akadály, ha nem engeded szabadon a fantáziádat
Annyi mindent feladhattam volna. Sok mindent nyilván fel is adtam, de az igazi álmaimról nem mondtam le. Persze ez nem volt tudatos, inkább ösztönösen dédelgettem magamban ábrándokat, és mentem utánuk, a kudarcokon gyorsan továbblépve.
Nem hiszem, hogy van olyan ember, akinek nem állnak akadályok az útjában, akinek csak úgy hipp-hopp valóra válik egyik-másik álma. Szerintem alegnagyobb akadály, ha nem engedjük szabadon a fantáziánkat, és másnak jobban hiszünk, mint saját magunknak. Elveszik a kedvünket a pesszimista megjegyzések, elhisszük, hogy valóban nem sikerülhet, feladjuk az első-második-harmadik kudarc után? Ez azt jelenti, hogy nem bízunk saját magunkban. Tudom, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra borúlátóból derűlátóvá válni, én is sokszor elbizonytalanodtam, ha kudarc ért, de már gyerekkoromban kitaláltam néhány “trükköt”, amit később újabbakkal is kiegészítettem.
- Álmodd meg magadban, mit szeretnél, és ábrándozz sokat róla!
(Egy időben világbajnok kézilabdázónak láttam magam minden reggel a buszon, úton a suli felé. Hogy nem lett semmi a nagy álomból? Talán azért, mert később valahogy “finomhangolódtak” a vágyaim, például idővel, amikor már nemcsak buszoztam, hanem villamosoztam is a gimibe, már regényírás közben is láttam magam.)
2. Ne mesélj a nagy álmaidról olyanoknak, akik elvehetik a kedvedet! Azoknak viszont igen, akik képesek veled (tovább)szőni az ábrándokat!
(A szüleim az írást múló szeszélynek gondolták, viszont a nagynéném erősítette a hitemet, hogy – ugyan akkoriban még legfeljebb novellákkal próbálkoztam – írjak regényt, sőt később az elkészült fejezeteket is gyorsan elolvasta, véleményezte, biztatott.)
3. Amikor a csalódástól félsz, gondolj arra: hiszen másoknak is sikerült, miért ne sikerülhetne neked is?
(Gyakran kerestem példaképeket, és bár akkoriban nem volt Facebook, igyekeztem minél többet megtudni arról, hogyan vezetett az útjuk a siker felé, hogyan élték meg a kudarcokat… Mert akkor megtudtam, hogy az ő útjuk sem virágsziromszőnyegen vezetett a céljuk felé.)
4. Amikor kudarc ér, gondolj arra, hogy legközelebb sokkal jobban fog sikerülni!
(Napokig én is magam alatt voltam, amikor elutasították egy-egy kéziratomat, de aztán új erőre kaptam, ha ötletet adott az illető szerkesztő az elutasításkor, esetleg átdolgoztam, amit írtam, és más lehetőségeket kerestem. Meg is kaptam életem meghatározó levelét az akkor az ÉS munkatársaként is dolgozó Kardos G. Györgytől. Ma is megvan anyunál a levél, amelyben az ismert író arra biztatott, hogy – ugyan az ÉS-ben nem közölhetik az írásaimat – folytassam, mert lát lehetőséget bennem. Ez olyan erőt és lendületet adott, hogy egészen biztosan meghatározta a pályámat.)
5. Rázd meg magad! Mindig újra lehet kezdeni, és új utakat találni, ha valamit nagyon szeretnél.
(Én például akkor, amikor nem volt pénzem utazni, bár nagyon vágytam arra, hogy világot lássak, utazási katalógusokkal és olyan regényekkel “vigasztalódtam”, amelyek bemutattak egy-egy új világot, új tájat, új kultúrát. Gimnazistaként már tudtam, hogy hová szeretnék egyszer majd eljutni, gyűjtöttem a képeket a szebbnél szebb helyszínekről, és eldöntöttem, hogy amikor majd keresni fogok, mindig félreteszek egy kicsit belőle, hogy utazhassak. Így jött össze az első éves keresetemből megspórolt pénzemből később egy spanyolországi buszos utazás, és akkor még nem sejtettem, hogy az úti élményeimet regényekbe is beleszőhetem majd… A másik példa az újságírás: amikor mindenhol kudarc ért a regénykézirataimmal kapcsolatban, viszont írással szerettem volna foglalkozni, az újságírás felé fordultam. Bár az álmom a regényírás volt, mégis kacskaringós volt az utam az első regényem megjelenéséig: amikor kiadták, addigra már rutinos újságíró voltam, és a sok-sok, a pályán megélt buktató – amelyekről majd mesélek egyszer – megerősített.)
És végül a legfontosabb: ne csak ábrándozz, hanem tegyél is érte, hogy valóra válthasd, amiről álmodtál!
