A papírra vetett szavak
embere vagyok. Kisgyerek koromtól folyamatosan írok: hol fogalmazást másnapi
lecke gyanánt, hol interjút az iskolaújságba, hol cikket online magazinba, hol
naplót, de volt olyan is, hogy egyik határozatot a másik után, sőt még
jogszabályt is, vagy éppen posztokat különböző közösségi média felületekre. Néhány évvel
ezelőtt elindítottam a saját blogomat, az olaszmamma.com-ot, amit mára már
csaknem húszezren követnek. Egész életemben könyvek vettek körül, és amíg én
magam nem tudtam olvasni, folyamatosan mások olvastak nekem, úgyhogy az,
hogy most ezen az oldalon írhatom a bemutatkozásom, az valahol a nagyanyám
érdeme is, aki rendületlenül oltotta belém a betűk szeretetét.
Csillapíthatatlan a vágyam a szellemi táplálék iránt.
Több, mint tíz évvel
ezelőtt szerelemből Olaszországba költöztem, hogy a budapesti folyamatosan
pörgő mókuskereket egy Torinó közelében fekvő kisvárosra cseréljem.
Szenvedélyesen szeretem, és feltett szándékom, hogy az írásaimon keresztül másokkal
is megszerettessem, hogy az olvasókra is átragadjon az italománia, az
életigenlés, az optimizmus, az, hogy mindenben megpróbáljuk a pozitívumot
meglátni, és soha ne adjuk fel. Életem elengedhetetlen része a humor, és
igyekszem minden nekem szánt citromból minimum egy limoncellót készíteni.
Bemutatkozó regényemben a saját életemet mutatom be a nagykörúti aszfalttól az aperol spritzek és
margherita pizzák árnyékáig. Tartsatok velem Itáliába!