Menü
Kosaram
Kiss Viktória

Kiss Viktória

Egészen fiatal korom óta elvarázsolnak a történetek és már gyerekként elhatároztam, hogy egyszer írok majd egy könyvet. Sok próbálkozás és félbe maradt írás után végül 2014-ben fejeztem be az elsőt. Nagyon büszke voltam rá, bár mai szemmel visszaolvasva be kell vallanom, hogy inkább csak próbálkozásnak tekinthető. Ráadásul jó néhány év kihagyás követte.

A Nyaralás extrákkal ötlete már tizennégy évvel ezelőtt megszületett, amikor az egyetem alatt egy hónapot töltöttem Reggio di Calabriában a barátaimmal. Bebarangoltuk Calabriát és Szicíliát, nagyrészt az akkor szerzett élmények köszönnek vissza a könyv lapjairól. A regény főhőse, Abigél nagyjából öt éve formálódott meg a fejemben, ám csak többszöri nekifutásra, 2020 év elejére sikerült keretet adni a sztorinak.

Éva felhívására a jelentkezési határidő előtt két nappal találtam rá. Habozás nélkül kértem a felvételt a „Benned is van egy regény?” írócsoportba. Utána szembesültem vele, hogy az akkori, jelentős munkaterhelésem mellett mekkora erőfeszítést igényel a kézirat átdolgozása. Menet közben szinte teljesen újraírtam, így az alaptörténet inkább csak vázlatul szolgált.

Az írás maga rendkívül intenzív élményt jelentett, az érzelmek teljes skáláját megtapasztaltam közben. Amikor elakadtam, csak lehunytam a szemem... Elképzeltem, ahogy a tengerparton állok, magamba szívom a napfényt és hallgatom a víztömeg morajlását. Végül sikerült befejezni és összeszorított ujjakkal engedtem útjára a kéziratot. Az örömöm határtalan volt, amikor kiderült: elnyerte Éva tetszését...


Nincs listázható termék a listában.