Az Örökre Görögbe és az Athén, végállomás kulisszatitkai
Fejős Éva:
“Képzeletben továbbra is Görögországban kalandozom”
A kérdéseiteket ismét csokorba gyűjtöttem, és itt válaszolok rájuk. (Az Örökre Görögbe történetéről kedves előolvasóm, Kohl Rami tett fel kérdéseket.)
– Mennyi ideig tart ennyi kész regény után megírni egy újat?
— Most ez tovább tartott, mint gondoltam, de ebben közrejátszott az is, hogy bezártak az óvodák a pandémia miatt, és Linda már négyéves, nem lehet mellette (úgy) írni, mint amikor kisbaba volt. Ettől függetlenül, ez az időszak nagyon szuper vele, mert már okos, nagyon sok mindent ért, vannak remek ötletei, kedves, jó humorú kislány, élvezem az együttlét minden pillanatát. Persze ez egyébként is könyvtől függ, hogy mennyi idő létrehozni: van, amelyikkel gyorsabban haladok, például ilyen a Szélhámos-sorozat, amelynek első részét három hét alatt megírtam, és van, amelyikkel lassabban. Az utóbbiakhoz tartozott az Örökre Görögbe is.
– A cím jött előbb, vagy a történet?
– A cím. Kicsit ambivalens, amit csinálok. Nyilvánvaló, hogy szerzőként előbb a történetet kellene megírni, és ahhoz jön a cím, de már jó ideje megfordult nálam a dolog. Tulajdonképpen 2008 óta a cím jön előbb, mert akkor már a megjelenő regényben fel tudom hívni a figyelmet a következőre. De szerintem ez nem “erőszak”, ahhoz, hogy egy címhez passzoljon a történet, nem kell erőszakot tenni rajta. Természetesen azt már korábban eldöntöttem, hogy Görögországban fog játszódni ez a könyv, és csak utána következett a címadás.
– Könnyű vagy nehéz a címeket kitalálnod?
– Van, amelyiket nagyon könnyű, másokkal pedig napokig vagy akár hetekig kínlódom. Emlékezetes kínlódás volt a Hotel Bali, aminek hetekig nem találtam jó címet. Az eredeti címe 17 lett volna, de erről lebeszéltek az akkori kiadóban, nyilván nem ok nélkül. A Hotel Bali címet olyan semmilyennek tartottam, mégis, az egyik legjobban működő címem, talán a legolvasottabb regényem lett, természetesen nyilván nem csak a címe miatt. Az Örökre Görögbe egy pillanat alatt jött, és elégedett vagyok vele, játékos, mint maga a könyv is.
– Miért Görögország lett a helyszín? A Csajok 2. is Görögországban, egy szigeten játszódik…
– Részben igen, Thassoson, ahol Kata barátnőméknek van egy házuk, és nyaranta náluk szoktunk tölteni pár emlékezetes, csodás hetet. Nagyon szeretem Görögországot: a zenét, az ételeket, a színeket, az ország hangulatát. Nemcsak Thassost, hanem Athént is, meg persze a szigeteket. Visszavágyom Krétára, Santorinire. Emlékszem, akkor jött be az életembe Santorini először, amikor – sok-sok éve – egy karácsonyra anyukámékat Santorini-utazással leptem meg. Gyönyörű, feketehomokos strandjuk volt, és nagyon hangulatos leírást adtak a szigetről.
– Te nagyon szerethetsz utazást adni ajándékba, hiszen már többször meséltél róla, hogy néha karácsonyra utazással, nyaralással lepted meg a szüleidet. Miért jó utazást adni? Gondolok itt arra is, hogy minket szintén majdnem minden egyes történeteddel messzire repítesz, elutaztatsz.
– Egyébként is nagyon szeretek ajándékot adni. Sokkal jobban, mint kapni. Élményt ajándékozni nagyszerű érzés nekem. Amikor életem első újságírói fizetéseiből elkezdtem összespórolni anyuéknak az első utazós karácsonyi ajándékot, egy eilati nyaralást, akkor hónapokig minden egyes nap a heyszínről olvastam, odaképzeltem magam, és amikor valóban elutaztak, úgy éreztem, mintha én is ott lennék velük. Érdekes, hogy ezt az érzést kapom meg a regényeimtől is. De tény, hogy már csak olyan regényhelyszíneket hozok be, ahol jártam, amit ismerek. Remek érzése felidézni, újra odaképzelni magam.
– Az Örökre Görögbe végén ott maradtunk Athénban is, Santorinin is. Azért hagytad ott a hőseidet, mert még nem volt eleged abból, hogy odaképzelted magad?
– Néha tovább megy a történet, mint szeretném, vagy máshogy alakul, mint ahogy esetleg még a vége felé is elképzelem. Ez nem baj, a legjobb ezt engedni, én legalábbis engedni szoktam már, mert nem lehet erőszakot tenni rajta. Itt nincs befejezve minden szál, nincs minden elvágva, és igen, biztos az is az oka, hogy még szívesen maradok Görögországban képzeletben.
– Te, aki imádsz utazni, hogy viseled-viselted a koronavírus miatti korlátozásokat?
– Nehezen. De annyira nem vagyok őrült, hogy mindenáron nekiinduljak, ráadásul a párom sokkal racionálisabb, mint én vagyok, tehát hallgatok rá, és csak akkor megyünk, amikor veszély nélkül lehet nekiindulni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nézem naponta a repjegyeket – nagyjából már mindegy is, hogy hová… Azért vettem is repülőjegyet, őszre, babonából nem mondok róla semmit, reménykedem, hogy hamarosan véget ér ez az időszak, és újra szabadok leszünk.
– Mi az, amit tanultál a pandémia alatti időszakból? Lesz-e bármi, amit másképp fogsz csinálni, ha újra szabadon, korlátozások nélkül élhetünk?
– Számomra korábban is az élmény volt a legfontosabb, a tárgyaknál is lényegesebb. Most ez felerősödött. Élmény egy könyv, az együttlét azokkal, akiket szeretsz, az írás, a festés, bármilyen művészet, és persze az utazás is. Ezek állnak nálam első helyen, és nem is mondhatom azt, hogy csak a pandémia óta, mindig is az élmények erejében hittem, mert azokhoz akkor is vissza tudsz nyúlni, ha éppen rosszabbul állnak a dolgaid, rossz a kedved. Amit ezeken kívül mindenképpen szeretnék megtartani ebből az időszakból, azok afféle praktikus apróságok. Például naponta kiporszívózni a lakást, mint eddig, vagy hetente továbbra is legalább négyszer-ötször sportolni.
– Ilona, a magánnyomozó már több regényedben szerepelt. Ő csak idős korára találta meg a hivatását, és bár vicces karakter, mégis reményt adhat az olvasóidnak, akik még csak keresik önmagukat. Milyen gyakori szerinted, hogy valaki csak idősebb fejjel találja meg azt, ami boldoggá teszi?
– Nyilvánvaló, hogy Ilona karaktere eltúlzott, de abban hiszek, hogy az embernek addig kell keresgélnie – akár a hobbikat illetően is –, amíg megtalálja azt, amivel boldog. Sokakról hallottam, akik idősebb fejjel kezdték el az írást, a festést, vagy bármi olyan tevékenységet, amitől jól érzik magukat.
– Mi a folytatása az Örökbe Görögbe-nek?
– Az Athén, végállomás a folytatás. Maradunk Görögországban, de a fő helyszín immár Athén – az Örökre Görögbe szereplőivel. Annyira örülök, amikor az olvasóim a regényhőseim nyomába indulnak! A legtöbbeket talán Olaszországba, Nápoly környékére indítottam el a Nápolyi vakációval, de sokan követték már Thaiföldre a Bangkok, tranzit, Balira a Hotel Bali, és Mexikóba A mexikói hőseit is. Ja igen, több család írta, hogy az “én Kubámat” sikerült meglátogatniuk, miután elolvasták a Cuba Libre-t, és az én, illetve a regényhőseim szemén keresztül látták az országot. Talán az Örökre Görögbe éppen Santorinire vagy akár Athénba indítja el az utazni vágyókat.
– Akár lehetne egy utazási ügynökséged is.
– Az én utazási ügynökségem a több mint harminc megjelent regényem… de van egy hobbioldalam is a Facebook-on, az Utazz velem profil.
– Ki a kedvenc szereplőd az Örökre Görögbe-ben?
– Talán meglepő lesz a válaszom. A kedvencem Tiszai, az ügyész. Ugyanis ő még számomra sem nyitott könyv, meg kell fejtenem – amennyire hagyja majd magát megfejteni. Elárulom, ezért sincs lezárva az Örökre Görögbe, mert nem akartam Tiszait “befejezni”. Lehet, hogy az Athénban sem fogom. Nem tudom, mert nem tervezem el előre a szereplőim sorsát.
– És Ilonka? Lujza? Ők mennyire állnak közel a szívedhez?
– Imádom az idős karaktereket, ők ketten amúgy is mindig elmennek a falig, szóval engem nagyon szórakoztatnak. Mindketten nagy egyéniségek, és teljesen elszabadultak már, nemigen tudnám megregulázni vagy keményebb kézzel fogni őket írás közben.
– Niki kicsit kínlódik most, mert otthon van a kisgyerekkel, de közben menne, dolgozna, oknyomozna… Már elmondtad néhányszor, hogy Niki a te vágyott újságírói éned. Te is hasonlóan éreztél, amíg Linda nem járt bölcsibe?
– Nekem szerencsém van, mert én már továbbléptem, és fontosabb a regényírás, a saját kiadóm vezetése, az új szerzők felfedezése, mint a nagy riportok. Előbbieket itthonról is tudtam végezni, de ettől még nagyon könnyen beleélem magam Niki helyzetébe… Igen, ő az én bátor személyiségrészem. Megcsinálja azt, amit én nem mernék. Igaz, néha vakmerő is, nem csupán bátor, bár éppen most, ebben a regényben tűnt fel nekem, hogy mióta anya lett, csillapodott a vakmerősége. Most inkább olyan nagy kalandokra vágyik, mint minden anya, mondjuk egy-két óra énidőre…
– Neked ez megvan?
– Igen. Az írás számomra énidő, az olvasás is, meg a sport. És egy kávé a teraszon. Nemcsak a nagy utazás az énidő, hanem az apró dolgok is. Hálás vagyok értük, és észre is veszem őket.
